Ez két külön dolog. Utálok futni, legalábbis eddig így volt. Kamaszkoromban jártam futni egyesületbe, akkor egész jól ment, meg szerettem is. Aztán abbahagytam és megutáltam, így hittem :). Majd húsz év után ma erőt vettem magamon és lementem a Duna partra futni. Sétálva kezdtem, 800 méter után értem le a partra, ez pont elég volt, arra, hogy bemelegedjek. Vettem egy mély levegőt, és elindultam. Gondoltam, ha 100 métert meg tudok tenni egyhuzamban már jó vagyok. Ehhez képest 400 métert bírtam elsőre, utána meg kellett állnom kicsit lihegni, majd folytattam. Összesen 2,3 km mentem, ebből futva 1,5 kilométert, háromszor álltam meg lihegni, ráadásul még élek, és a negyedikre is sikeresen feljutottam :). Talán nem túl nagy teljesítmény, de én büszke vagyok magamra ezekért:
1. leküzdöttem a lustaságomat
2. sikerült futni
3. nem adtam fel már az elején, amikor azt éreztem, hogy kiesik a tüdőm
Sok helyen olvastam, hogy a futás katartikus élményt tud okozni, hittem is meg nem is. Most viszont átéltem, nagyon állat. Teljesen felpörögtem tőle, az agyam, csak úgy hasít, és, ha lábra tudok állni két nap múlva, akkor újra megyek 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: