Utazni sosem egyszerű. Még kettesben sem a pároddal, főleg, akkor, ha te várost néznél, kultúrálódnál, ő meg kizárólag túrázni akar :). Na, de, ha ehhez még hozzájön 4 gyerek, az már döfi. Először ki kell találni, hogy hová, lehetőleg olyan helyre, ahol sok mindent lehet csinálni, sem gyerek, sem felnőtt nem unatkozik. Foglalás, csomagolás stb.
Mivel a nagyok iskolájában a márc.15-e előtti hétfő, kedd síszünet volt, adott volt, hogy utazzunk el. A hellyel már régóta szemeztünk, még sosem voltunk gyerekekkel wellnessezni, így ideálisnak tűnt a Várgesztesi Villapark, ahol a vizes tevékenységek mellett még kirándulni is lehet. Időben lefoglaltam (le is foglalóztam), és már csak azt a vasárnapot kellett kivárni, amíg utazunk. Az ovist direkt nem vittem oviba, mert mindenféle betegségek terjengtek, tömtem őket vitaminokkal, és fohászkodtam az égiekhez, hogy ne legyen beteg senki sem. Nem teljesen jött be. Pénteken a legnagyobb lányom, már azzal jött haza a suliból, hogy fáj a torka (másnapra derült ki, hogy némelyik osztálytársa egész héten torokfájással volt suliban…no comment.) Szombatra már nagyon fájt neki, mikor megnéztem vörös volt, mint az a bizonyos csillag, csak itt voltak hólyagok is. Gyors email a dokinéninknek, és nem sokkal később megerősítette a gyanúmat, vírusos torokgyulladás. Fasza! Kúráltam, fájdalomcsillapítókkal, torokfertőtlenítőkkel, mézzel, ráolvasással és szemmel veréssel. De másnapra, az utazásunk napjára veszélybe került a jól kitalált pihenésünk, mert még rosszabbul lett. Délután akartunk indulni, így az egész délelőtt azzal telt, a gyerek kúrálása mellett, hogy hezitáltunk. Menjünk vagy maradjunk, ha maradunk bukjuk a foglaló egy részét, ha megyünk ki tudja mi lesz, és milyen szülő az olyan,aki a beteg gyerekét rángatja.Ráadásul szegény lányom, meg a többiek is nagyon várták már ezt a pár napot, wellness teljes ellátással, sosem voltunk még ilyen luxus “nyaraláson”.Sokakhoz hasonlóan mi is mindig az ellátáson spórolunk, végül is anyának úgyis tök mindegy hol főz. Ebben van igazság, de én néha már nagyon utáltam ezt, hogy az úgynevezett pihenés is arról szól,hogy mit, mikor, hol együnk. És azért ez nekem meló. Nem sajnáltatni akarom magam, de az anyaság igenis fárasztó, főleg, úgy,ha az ember átlagban minden éjszaka 2-szer, 3-szor felkel. Szóval életemben először mennénk úgy, hogy nincs semmire sem gondom, erre beüt a krach.
Hezitáltunk, eközben a beteg gyermek aludt, küzdött és szenvedett. Közben én csomagoltam, mert, ha mégis megyünk,akkor nem árt, ha van nálunk ez-az.
A csomagolás. Ez egy külön fejezet 🙂 Amikor még egyedül voltam, már akkor is elég jól csomagoltam, jó sok cuccot voltam képes egy viszonylag kicsi táskába bepréselni :). Miután megszülettek a pulyák, ez a fogalom is átalakult. Magamnak mindig csak a legszükségesebb jutott, sőt volt olyan, hogy otthon hagytam pl. a fogkefémet, vagy egyéb fontos dolgot. A gyerekek a fő prioritás, hogy mindenük meglegyen az alvós játéktól a gyógyszerekig. Amikor bicikli túráztunk, három gyerekkel, mindenkinek egy kicsi bicós táska jutott 5 napra. És belefértünk, szóval úgy érzem elég jól tudok pakolni. Mégis a mostani esetben, nem csak szimplán pár váltás ruha kellett, hanem mivel március van, meleg ruha, váltó cipő (ez esetben bakancs a kirándulás miatt), fürdőruha, törölköző, úszógumi miegymás. Hiába spóroltam ott ahol lehet a végén, három nagy sporttáska (ebből egy csak a babáé), három hátizsák, egy kis sporttáska, és egy zacskó a kajával (mert hiába teljes ellátás, gondos-aggódó anya, csak visz némi elemózsiát, nehogy éhen haljanak a gyerekek :)), lett a végeredmény három napra. Plussz a gyógyszeres kis táska, enélkül sehova.
Eközben a fejemben, s a férjemmel beszélve: “Most mi legyen?” “Szegény gyerek” Menjünk, maradjunk?” “A francba az egésszel!” “Elegem van!”
Kora délutánra csemete jobban lett, enni is tudott egy fél madár adagnyit, így a családi tanács úgy döntött megyünk. Ebből az lett, hogy késő délután tudtunk elindulni, már ránk is telefonáltak a villaparkból, hogy akkor megyünk-e. “Persze, persze, csak most sikerült indulnunk…” Bepréselődtünk a kocsiba, és felkerekedtünk.
A vége az lett, hogy szuper három napunk volt, welnessezéssel, kirándulással, pihenéssel, és sok evéssel. A lányom másnapra már egész jól volt, harmadik napon pedig már morgott, és pörölt a tesóival, visszatért :). Mindig arra jutok nem árt néha kockáztatni (persze a gyerek nem tüdőgyulladást kapott, ebben az esetben sehova), de, ha nem vállaljuk be a rizikót, akkor otthon ültünk volna három napig, és ott mentünk volna egymás agyára. Így pedig nagyon jó élményekkel, szép idővel, anyának szaunázással gazdagabban tértünk haza. Legyünk bátrak, gyerekkel is! Hajrá!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: